Köszönöm eddigi közreműködésüket, segítségüket, eddig minden szolgáltatásukkal (úgy is, mint INNOMET, úgy is, mint Trájer János ev) nagyon meg voltam elégedve!
DE!
Örömmel közlöm, újabb kellemes meglepetés ért, mivel egyik állandó jelleggel akadékoskodó partnerem felé pont az Önök számlázó rendszere adta lehetőségeimet kihasználva bizonyítani tudtam igazam!
" Trájer János tanácsadó - INNOMET Kereskedelmi, Szolgáltató Bt.
"ez az eddigi legintelligensebb és legszebb megjelenítésű számlázó program, amivel eddig találkoztam." Varsányi Judit - Agistra Stúdió
"Szeretném elégedettségemet kifejezni Az Innvoice Standard programjukkal kapcsolatban. Nagyon jól használható, megtervezett program." Pálinkás Zsolt
"Nagyon elégedett vagyok az Innvoice programmal. Már több számlázó programot is kipróbáltam, de az Önöké bizonyult minden vonatkozásban a legjobbnak." Kovács László grafikus
"A számlázó szoftverrel és az ügyfélszolgálati segitséggel elégedett vagyok." Szárföldi József - UNI-LINE BT
"A weboldal hasznos számlázási tudnivalókat is olvasni a száraz technikai leírások mellett." Fejős Tamás
"Úgy gondolom, hogy ez jól megkomponált, a törvényi előírásoknak megfelelő, ügyfélbarát házipénztár program. A mai szabályozások mellett nem lehet csak a könyvelőkre hagyatkozni, mert a könyvelő feladata a bizonylatok utólagos rögzítése." Tóthné Horváth Gabriella - Vasi T Metáll Bt.
"Örülök, hogy végre valaki segíteni akar." Kerekes Gáborné
Az oldal a következő termékre vonatkozik: InnVoice Standard számlázó program
Szükséges modulok:
nem szükséges kiegészítő modul, már az alap program tudja
Tetszik, amit itt lát?
Hozzájutok a 2010 jogszabályfrissítésekhez is? Van bármi teendőm?
Ha Ön most rendeli meg InnVoice számlázóprogramunkat, vagy 2009-ben rendelte meg azt, úgy Ön automatikusan hozzájut 2010-ben is a legfrissebb változatokhoz, hiszen a vásárlással egy évig (azaz a megrendeléstől számított 365 napig) díjmentes terméktámogatást biztosítunk Önnek. A terméktámogatás lejártáról és a legfrissebb változatok kiküldésének megszűnéséről értesítjük Önt és ekkor a terméktámogatás meghosszabbítható.
Számlák sorszámozása 2010-ben
A számlák sorszámozása 2010-ben automatikusan 1-ről újraindul. Önnek ehhez semmit nem kell tennie, amint az első számlát 2010-re keltezi, a program automatikusan 2010/000001-es sorszámmal kezdi a számlák sorszámozását, azaz a program a számla kelte szerint képezi a számla sorszám előtti évszámot. Amennyiben Ön számlatömb modulunk felhasználója, ott is ugyanez a szabály érvényes, természetesen a már megadott számla sorszám előtagot figyelembe vételével.
Ha 2010-ben még 2009-re szükséges Önnek számlázni, akkor kérjük a számla kelte helyett a teljesítés keltét dátumozza 2009-re, hiszen az ÁFA bevallás szempontjából a teljesítés kelte a mérvadó.
Tetszett, amit itt olvasott?
Akkor legjobb ha megismeri szoftverünket!